2009. július 19., vasárnap

És ismét jelentkezek...:P

Az eltelt pár hétben már csatlakozott hozzánk az új olasz társunk. Ő már korábban is dolgozott együtt Jannel és nagyon jó barátok. 10 napot a bátyja is velünk dolgozott. Két totál hibbant olasszal voltam összezárva, akik egész nap mindenen és mindenkin poénkodnak. Először meg kellett szoknom őket, de aztán az eredmény az lett, hogy egész nap nevetek rajtuk. Egy szombaton, amikor itt voltak Jan szülei, béreltek egy kis motoros hajót és elvittek minket is magukkal. Körbehajóztuk az egész tavat. Abszolút filmbe illő volt a hajó orrába kifeküdni meg vezetni is. Nagyon poén hajókázni, teljes gázzal átmenni a hullámokon és mindig huppantunk egyet. Mostmár pár hete rendszeresen tartunk Pattyvel felváltva aquagymet. Eleinte mindig nagyon izgultam előtte, de kezd egész jól menni. A héten elkezdtük az esti showkat is. Eddig 3szor tartottunk kabaré estet, ami azt jelenti, hogy vicces rövid jeleneteket adunk elő. Az első úgy kezdődött, hogy a kezdés előtt 5 perccel közölték, hogy nekem szerepem szerint melltartóban kell kimennem a színpadra. Néztem egyet, de mostmár nem probléma az ilyesmiJ A pénteki showban volt egy jelenet, amiben a fiúk különböző hangszerei a lányok. A trombitánál Alenak, az olasz animátornak a vállára kellett vennie. Előtte 3szor próbáltuk el, nagyon izgultam, de egész jól ment. Jöhet minden:D
Ami az estéket illeti, általában 11 körül szabadulunk, mióta itt van Janich, Ale barátja, aki több mint 20 éve jár ide, kötelező este mindig menni vhova. Érdekes diszkókban voltam. Szerdánként Art Club, ahol 2 méteres transzfesztiták mászkálnak totál kifestve és kiöltözve. Ettől függetlenül jó hely, most szerdán ott volt Schumacher is. Persze egy csomó biztonsági őr vette körül, de akkor is együtt buliztam Schumacherrel:D Ja és említést érdemel Janich autója is. Bőrüléses, beépített számítógépes rendszerrel ellátott, kinyitható tetejű, új típusú BMW. Én még ilyen kocsiban nem ültem, nagyon durva!!!!

2 megjegyzés: